Kissé lemaradásban vagyok. Már majdnem egy hete volt a Critical Mass (biciklisfelvonulás), ahol stílszerűen jelentem meg: a hátsó kosaramat egy hosszú, rózsaszín tollboával díszítettem, ami száll és rezeg a levegőben, ahogy tekerek. Elől pedig a hátizsákom cipzárjáról lógott Totyi, a csirke-kacsa hibrid. Ő figyelte az eseményeket előlről. Mindkettő eléggé elázott a felvonulás elején, amikor eleredt az eső (eléggé, elázott, elején, eleredt... ez már alliteráció vagy csak slendriánság?) De hamar megszáradtak, amikor kisütött a nap és suhantunk vagy éppen álldogáltunk, toltuk. A kosárdíszemre meg is kaptam a megfelelő kommentárt: "pi-pi-pi-pi!" és egyebek. Örültem. Én képviseltem a csirkéket. Amikor nagyon lelassultunk és csak úgy tudtunk kétkeréken maradni, hogy a kormányt jobbra-balra rángattuk, valaki azt kiáltotta, hogy "haladjunk gyerekek, mert pingvinezünk itt!" (a pingvin is csirke, btw) És milyen jól eltalálta ezt a kifejezét! Olyanok voltunk mint egy nagy csapat sarkvidéki pingvin, akik a víz széléhez totyognak, várva a sorunkat, hogy belevethessük magunkat a vízbe, amikor véget ér a part, de mivel olyan sokan vagyunk csak nagyon lassan tudunk haladni. (Lásd: youtu.be/CKffvKnKe7U)
Nem túl jó kép a rózsaszín kosárfészkemről és Totyiról a Királydomb oldalán, bringaemelés előtt:
és két kis videó. nincs köze csirkékhez, de talán egy morzsányit visszaad abból az eufóriából, ami a Critical Mass, és amiért mindig ott vagyok.
Bringaemelés a Királydombon... 2011.04.30. 19:00 (sajnos látszik, hogy nem operatőrnek készültem és hogy a Samsung telefon nem filmkészítési eszköz)
